Hírek

Elérhetőségek

A képviselőtestület tagjai

 

Farkas András polgármester

1979-ben születtem. A pesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen folytattam tanulmányaimat. Építészmérnök és ipari formatervező végzettséggel rendelkezem.

Anyai ágon családom 1900 óta él Piliscsabán. Nős vagyok, gyermekeim, Aliz és Dorka révén immár az 5. generáció lakik a településen. A közösségért felelősséget érző gondolkodást kaptam örökül felmenőimtől és ezt kívánom tovább adni gyermekeimnek is. Több évig éltem Budapesten, így bár gyermekkorom óta ismerem Piliscsaba minden szegletét, régi és közelmúltbeli történetét, átéltem a betelepülők életérzését is.

2004-ben hoztam létre két építész barátommal tervezőirodánkat. Az évek során kisebb középületektől több száz lakásos társasházakig számos épület tervezésében nyílt lehetőségem részt venni, Magyarország számos pontján áll általunk megálmodott épület. Német és angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, olaszul alapfokon beszélek.

2009-2010 között önkormányzati képviselő voltam, Piliscsaba Településfejlesztési Bizottságának alelnöke, majd elnöke. 2009-ben alapítottam társaimmal a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) piliscsabai alapszervezetét, amelynek kezdettől fogva elnöke vagyok. 

2014 októbere óta vagyok Piliscsaba polgármestere.

2015 januárja óta a KDNP Pest-megyei alapszervezetének titkára vagyok.

2016 júniusában a KDNP Országos Önkormányzati Tanácsának titkárává választottak. 

Elérhetőség: polgarmester@piliscsaba.hu

 

 

Ay Zoltán alpolgármester

1952-ben születtem Piliscsabán sváb család gyermekeként, felmenőim Piliscsabán éltek a 18. század óta. Budapesten Faipari Technikumba jártam, majd a Kandó Kálmán Villamos Ipari Főiskolán végeztem tanárképző szakon. Az egykori Klotildligeti Általános Iskolában – ma Páduai Szent Antal Iskola – tanítottam matematika-fizika szakos tanárként, majd a Piliscsabai Mezőgazdasági Gépészeti Szakközépiskolában voltam kollégiumi nevelő és fizika-elektrotechnika tanár továbbá gépjárművezető oktató. Házasságban élek feleségemmel, mindketten nyugdíjasok vagyunk. Két fiam és hét unokám van.

1990-94 között önkormányzati képviselő voltam, a pénzügyi bizottság tagja. A Piliscsabai Németek Kulturális Egyesületének alapító tagja vagyok. A Szentiváni Vegyes Kórusban tíz éve énekelek és tagja vagyok a tavaly létrejött Piliscsabai Novi Cantores Kórusnak is. A piliscsabai KDNP szervezet alapító tagja vagyok.

 

Bakos Bulcsú

 

A Humán Bizottság (HB) és a Fejlesztési Bizottság (FB) tagja

1977-ben születtem. Budapesten a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedésmérnöki Karán végeztem Közlekedésszervezési és logisztikai szakon. Jelenleg projektmérnökként és üzletkötőként tevékenykedem. Korábban többek között logisztikai vezető, valamint műhelyvezető helyettes voltam több cégnél. Piliscsabai születésű feleségemmel Csizmadia Orsolyával 2003 óta élünk házasságban, négy gyermekünk van. Alapító tagja vagyok a KDNP piliscsabai szervezetének. A Klotildligeti Egyházközség képviselőtestületének tagja voltam önkormányzati képviselővé történő megválasztásomig, ahol az építési bizottságot vezettem. A Piliscsabai Sport Egyesület öregfiúk labdarúgó csapatában játszom.

 

Kisgergyely István

 

Pénzügyi Bizottság (PB) elnöke

 

Koós Gábor

Fejlesztési Bizottság (FB) tagja

1977-ben születtem Budapesten és 1984 óta élek Piliscsabán. Nős vagyok, Feleségemmel három kislányt nevelünk.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán 2002-ben szereztem építőmérnöki diplomát.

2008-ban létesítményi főmérnöki pozícióból váltottam, és döntöttem a saját vállalkozás beindítása mellett. Fő tevékenységünk a beruházás lebonyolítás, tervezés és a műszaki ellenőrzés. Rendelkezem szakértői és igazságügyi szakértői jogosultsággal is. Az építésgazdaság fejlődése érdekében végzett munkám elismeréseként a 2019. évi építők napja ünnepségen miniszteri elismerő oklevélben részesültem. 

Tag és küldött vagyok a Pestmegyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozatában.

Tagja vagyok a Polgárőrségnek és elnöke a FIDESZ-MPSZ helyi szervezetének.

2010 ősze óta a Településfejlesztési bizottság külsős tagjaként segítem az önkormányzat munkáját.

Elérhetőségem: gabor@koosgabor.hu

 

 

Lázi Tamás

Humán Bizottság (HB) elnöke, Pénzügyi Bizottság tagja

1985-ben születtem, lassan 15 éve élek Piliscsabán. Az ELTE-n okleveles környezetkutatóként diplomáztam, de a projektmenedzsment, hulladékgazdálkodási és borszakértői tanfolyamokat is elvégeztem. Előbb a Fővárosi Vízműveknél, majd az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségnél dolgoztam. Mindig is különös figyelemmel viseltettem a természeti környezet állagának és kiterjedtségének megóvására. Személyes vágyam Piliscsabára vonatkozóan, hogy minél több alkotó ember bevonásával egy környezet- és természetvédelmi szempontból jól fenntartható struktúra jöjjön létre, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

 

 

 

 

 

Simon Gyula

Közrendvédelmi és Társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok

41 éves vagyok, párommal és 3 éves kisfiammal lakom Piliscsaba Fő utcáján lévő családi házunkban. Református vallású, jobboldali ember vagyok. Helyben dolgozom a B –Angel Biztonsági Szolgálatnál csoportvezetőként. Mindig is Piliscsabához kötődtem, a rendszerváltás óta dolgozom a községért, a kilencvenes évek elején a Piliscsabai Fiatalok Egyesületének voltam elnöke, és részt vettem a helyi FIDESZ megalapításában is. 1995-ben az újjászerveződő Piliscsabai Polgárőrség tagsága az egyesület alelnökének választott meg, ezt a posztot a mai napig betöltöm, e közel 20 év alatt sikerült Piliscsabából Pest Megye egyik legbiztonságosabb települését csinálni, melyben személyesen is komoly részt vállaltam. A választópolgárok bizalmából 2006 óta vagyok képviselő, jelenleg Közrendvédelmi tanácsnokként, valamint a fejlesztési bizottság tagjaként dolgozom a testületben.

 

 

 

Styevola István

Fejlesztési Bizottság (FB) elnöke, Pénzügyi Bizottság (PB) elnökhelyettes

 

 

 

 

 

 

 

Tázer Marianna

 

Humán Bizottság (HB) tagja, elnökhelyettes